Teljes cikkszövegek közreadása az MTMT-ben

Utoljára javítva: 2014. nov. 24.

A teljes cikkszövegeket feltétlenül mutassuk meg az MTMT-ben (valamilyen legális lehetőség mindig van, lásd az alábbiakat). Az alábbi három megoldás támadhatatlan (bár csak a cikk megjelenése után működik):


o  Be lehet írni a DOI-t (ha ez létezik). Ez utóbbi a weben archiválási céllal repozitóriumban, kiadói honlapon, stb. megjelentetett teljes szöveget vagy az ezt elérhetővé tevő oldalt azonosító string. Itt kereshetjük meg. FIGYELEM! Ezek az oldalak nem mindig léteznek, és sokszor fizetősek (csak előfizetéssel vagy adott összeg befizetése után nyithatók meg), ezek beírásával a teljes szövegű megjelentetést formálisan teljesítettük ugyan, de sajnos nem szabad hozzáféréssel: ezzel sok olvasónak még nem segítettünk megtalálni egy szabadon elérhető változatot.
Az OA (Open Access) folyóiratokban megjelent cikkek DOI-val vagy URL-lel biztosan megadhatók.

o   Be lehet írni a webcímhez a kiadói URL-t (ha ez létezik).

o Ugyancsak be lehet írni az adatbázis-azonosítókat (Web of Science UT, Scopus ID, MedlineID, lásd gyakran ismételt kérdések), melyek az MTMT-ben linkként jelennek meg (vagyis legalább a kivonatok közvetlenül olvashatók, és nem egyszer a teljes cikk is elérhető innen, bár az általában a DOI), és az MTMT hitelesítő URL-eket tud készíteni belőlük.


A DOI illetve a szerkesztőségi/kiadói oldal a hitelesítést (tényleg létezik-e a cikk, illetve az idéző tényleg hivatkozik-e) is lehetővé teszi majd.

HA EZ MEGVAN, NINCS TOVÁBBI TEENDŐNK - viszont a cikk általában sajnos csak a tényleges megjelenés (a folyóirat/kiadvány megjelenése) után kerül fel a világhálóra (néha a DOI segítségével valamivel gyorsabban). Ha ezt fel akarja gyorsítani, kérjük olvassa tovább ezt a cikket.

További lehetőségként az alábbi helyekre fel lehet tölteni a publikációt PDF/A formában (ingyenes PDF driverek elérhetők, pl. PDFCreator) - legalábbis ha ezzel jogot nem sértünk: a jogszerűségről lejjebb írunk - majd ennek URL-je az MTMT-be beírható:


A repozitórium sokszor könyvtáros által ellenőrzött, esetleg verziókövetett feltöltést tesz lehetővé, a tartalom általában mentett (tehát ez egyben egy később is visszakereshető, megbízható digitális archívum is), és az internet-cím is eléggé stabil. Ez a jó, hosszú távon is működőképes megoldás. A tanszéki szerver, stb. kevésbé ajánlható, mert ezeken a szerző az állományokat kénye-kedve szerint megváltoztathatja, sőt bármikor le is törölheti, továbbá a tanszéki domain-nevek, könyvtárnevek és így az elérések gyakran megváltozhatnak, és akkor a máshova URL-ként beírt címek megszűnhetnek működni.

Ha a repozitóriumba helyezett cikknél a repozitóriumban beállítható, hogy nem szabad hozzáférésű, a programok egy része a kereshető metaadatokat és kivonatot akkor is szabadon elérhetővé teszi, sőt lehetőséget kínál arra is, hogy az olvasó a szerzőnek írjon és elkérje tőle a cikket... erre rá kell kérdezni.

A kiadók egy része moratóriumot ad a szabad megjelentetésre: 6 hónap - 12 hónap idő múva engedi a szabad megjelentetést. A repozítórium-programok egy része ezt engedi is beállítai: ilyenkor a szerzőnek nincs tóbb dolga, a moratórium lejártával a hozzáférés automatikusan szabaddá lesz. Ez persze a korai elovasást nem igazán támogatja.

A cikk korai megmutatása - sokszor már a megjelenés előtt is - elemi szerzői érdek. Ha mások hamar megtalálják, akkor remélhetőleg használják és hivatkozzák is. Ha fél-egy évvel korábban megtalálják, akkor hamarabb és több hivatkozásunk lehet. Ezért - ha a kiadó nem tiltja, és a megjelenést nem veszélyeztetjük - érdemes a kéziratot a megjelenésig saját weboldalon (vagy pl. az arXiv-ban) tartani a Google Scholar számára indexelhető formában (a PDF-re egy keresőrobottal (crawler) megtalálható html oldalon hivatkozni kell a bibliográfiai adatokkal - erre a célra az MTMT-ben való feltüntetés is megfelelő). A kéziraton tartsuk rajta és ha változik, hamar frissítsük az összes információt (benyújtva ide, ekkor, elfogadva stb.), hogy az olvasó tudja, mi lesz az "igazi" cikk, és hivatkozni is tudja. Ezt a file-t lecserélhetjük a végén a legálisan kitehető, de végleges változatra. A dolognak van azonban egy pici kockázata is: a túl korán kitett és nem megjelent cikk részeit ellophatja és magáéként megjelentetheti egy gátlástalan olvasó. Ha ebből baj lehet, akkor az eredeti szöveg dátumát időben bizonyíthatóvá kell tenni (pl. az arXiv-ba való feltétel erre is jó).

A szabadon megnyitható teljes szövegek (vagy metaadatok kivonattal, a szabadon elérhető teljes cikk helyére vagy a szerző email-címére mutatva) lehetővé teszik azt is, hogy keresőrobotok (Google Scholar) felderítsék a publikációs oldalon keresztül a cikket (sőt, erre meg is lehet hívni őket, lásd pl. Google Scholar beküldő oldal), vagyis a cikk a Google Scholar-ban megjelenik, az olvasók számára letölthető, könnyen használni tudják, és várhatóan hivatkozni fogják.

A mai PhD hallgatók nagy része irodalmazáskor a legkönnyebb megoldást választja: ingyenes kereső (Google Scholar), ingyenes letöltés és olvasás vagy kinyomtatás. Ebbe a körbe érdemes bekerülnünk.

További szempont, hogy a szabad megjelenést az OTKA is elvárja az általa támogatott cikkeknél. Itt olvasható egy OTKA cikk a szabad hozzáférésről.

A teljes cikk elérhetővé tétele tehát nagyon fontos. A saját (intézményi) repozitórium vagy weboldal előnye, hogy ha ez legális, akkor legálisan megkerüli a kiadóknál sokszor pénzért árult változatokat. Minden kutató szeret ingyen, egy-két kattintással elérhető cikkeket olvasgatni... és ha már elolvasta, akkor remélhetőleg használja is, és hivatkozza is.

A kiadók pontos előírásai a következő oldalról kiindulva tekinthetők meg: http://www.sherpa.ac.uk/romeo/. Tipikusan a saját munkahelyi weboldalra illetve intézményi repozitóriumba feltehetők a cikkek, vagy végleges, vagy "postprint" (a kiadónak benyújtott utolsó szerzői változat) formában. Az aktuális kiadó copyright-szövegét mindenesetre érdemes átolvasni. VIGYÁZAT! Ha nem a saját egyéni vagy munkahelyi szerverünkre tudjuk csak feltenni a teljes szöveget, akkor a jogi lehetőségeket különösen gondosan tanulmányozni kell! A kiadói engedély ugyanis sokszor kizárólag személyesen a szerzőnek szól, és sokszor az egyéni/munkahelyi szerverre van korlátozva.

Elvben a copyright-os folyóiratokban megjelent cikkek szabad megjelenése is megvásárolható. Sajnos ennek ára magas (én 900 Euro-s ajánlatot kaptam), ami komolyan felveti azt a kérdést: tényleg megér-e az országnak egyetlen cikkem szabadon hozzáférhetővé tétele 900 Euro-t? Szerintem nem ...

Másik gyakori eset, hogy bizonyos kiadók a megjelenés után egy "türelmi idő" vagy "embargó" (fél év - egy év) után engedélyezik az ingyenes közzétételt. Ezt is kihasználhatjuk, de sajnos pont akkor lenne szükség a hatékony terjesztésre, amikor még nem engedik... ez tehát csak látszatmegoldás.

Végül jó lehetőség a következő is:

Az is megoldás, hogy a cikket feltesszük ugyan a világhálóra (és az MTMT-ben hivatkozzuk is URL-ként), de a szervert a rendszergazda segítségével úgy állítjuk be, hogy a legálisan nem hozzáférhető cikkek linkjére a böngészőben egy üzenet jelenik meg (írjon a szerzőnek, pl. ezt teszi a ResearchGate is), és az érdeklődő olvasó számára elküldött jelszóval elérhetővé tesszük a cikkeinket. Ilyenkor egyenként személyes engedélyt adunk, ami sokkal jobban védhető, mint a teljesen szabad elérés. VIGYÁZAT! Ilyenkor külön megoldandó, hogy a Google Scholar keresőrobotja fel tudja dolgozni magát a cikket is - a Google Scholar-ban csak így leszünk jelen a cikkel, az internetes böngészők így találják meg, és gondolataink így jutnak el minél több olvasóhoz. Ismereteim szerint a bibliográfiai (meta-)adatok megjelentetése ehhez nem elég, de a kivonat (absztrakt) megadásával már megfelelővé válik.

Akárhogy is oldjuk meg a teljes megjelentetést, az MTMT-ben megjelenő tételünknél mindenképpen látsszon, hogy a teljes cikk elérhető az interneten.

Hasonló a helyzet akkor is, ha az eredeti cikk (forrásszöveg vagy PDF) nincs meg nekünk elektronikusan. Legegyszerűbb a cikket beszkennelni, méghozzá OCR - optical character recognition - használatával (ez a google-nak kell, mert a szkennelt file-ból csak a felismert karaktereket tudja elolvasni - ezt úgy tudjuk ellenőrizni, hogy a nézegetőben az egeret a szöveg egy részére mozgatva megjelenik maga a szöveg), és ezt kezelni. A folyóirat oldalainak beszkennelése és közzététele azonban jogilag aligha engedhető meg - marad a cikk kézi továbbítása. Ennél jobb megoldás az utolsó kézirat beszkennelése, főleg ha a metaadatokat szkennelés előtt ráírjuk. Bár az is igaz, hgy ha azt nézzük, kárt okozunk-e a kiadónak, és a kiadó esetleg a kéziratunk közzététele miatti kár megtérítését kéri, akkor nehezen képzelhető el, hogy a mi cikkünk el nem adásából származó elmaradt haszon jelentős legyen, és a kiadó azt bizonyítani is tudja ...

Publikációs segédletek főoldal